Bernáth Lajos, a névadó életútja (1869-1945)

1869. augusztus 23-án Dömsödön született.

Elemi iskolai tanulmányait Dömsödön végezte jó eredménnyel. Szülei a kunszentmiklósi gimnáziumba íratták. Négy osztály elvégzése után került Kiskunhalasra, a Református Fõgimnáziumba, ahol leérettségizett. Írói és költõi tehetsége itt kezdett kibontakozni. A Szász Károly önképzõkör tagja, többször nyert pályadíjat. Petõfi és Arany volt a példaképe.

1888-ban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, magyar, latin, majd késõbb görög szakon.

1892-ben Kisújszállásra került tanárnak, majd egy év után Kunszentmiklóson folytatta pályafutását egészen 1898-ig.

1895-ben nõsült. Felesége Sáska Róza. E házasságból hat gyermek született.

Irodalomtörténeti kutatásait is itt kezdte el. "Protestáns iskoladrámák" címû írása Irodalomtörténeti Közleményekben jelent meg. Napvilágot láttak "Kisebb költemények" és "Árgirus királyfi" címû mûvei.
Egy évet Nagykállón tanított, majd 1899-ben Kiskunhalasra került, mint fõgimnáziumi tanár. Esküje letétele utáni elsõ tevékenysége az volt, hogy 300 koronát ajánlott fel iskolai célokra. Ezt a késõbbiek folyamán többször is megismételte.

Tanári pályafutása alatt tanított magyar nyelvet, latint, görögöt, mennyiségtant, bölcseletet, szépírást, természetrajzot.

Folytatta kutatói és írói tevékenységét is. Az Etnographiában jelentette meg írásait "Magyar népmesék a XVIII. században" és a "Halasi nagy per" címmel. Ezt követõen egymás után jelent meg a "Vidéki levelek" és a "Falusi disznótor" címû munkája.

Értekezéseket tett közzé "A tanár nevelõ munkája" címmel, melyben tanári munkájának értékes megfigyeléseit tárta az érdeklõdõk elé.

Bernáth Lajos, aki Arany és Petõfi szellemében élt, közel állt a szegényparasztsághoz, pedagógus volt, aki a tömegek kulturális felemelkedéséért küzdött. Kiállt az ingyenes oktatás és a tanulók ingyenes taneszközökhöz jutásának elve mellett.

Az 1920-as évek közepéig laktak Kiskunhalason, majd innen Dunakisvarsányba költöztek. Véglegesen Dunaharasztiban telepedett le a család.

Szerteágazó tevékenységei sorában foglalkozott még a római számjegyek egyszerûsítésével, autodidakta módon megtanult hegedülni. Maga is írt dalokat, azokat meg is zenésítette.

1945. tavaszán, április 23-án érte a halál. A dunaharaszti temetõben helyezték örök nyugalomra.